A botcsinálta rabló...(részlet az új krimimből)

Cigarettafüst elviselhetetlenül nehezedett a levegőre.

A kis asztalon a hamutartó tele volt az elszívott cigaretták maradványaival.

Hétköznap kevesen vannak a kisváros éjszakai bárjában. A fényes, krómozott rudat, mint egy kígyó, a zene ritmusát követve, meztelen táncosnő teste fonta körül.

Egyik bokszban, magányosan ült Attila. Kis asztalkán egy árva konyak. Ma csak ezt tudta rendelni. Valamikor többre telt. Híres, jól menő dobos volt. Kapkodtak utána az együttesek. Most is hibátlanul dobolta a zene ritmusát a kis asztal üveglapján.

Révetegen nézte a lányt, de nem látta. Agya nem tudta feldolgozni a szédítő látványt. Mással foglalkozott, lázasan dolgozott, pénzre volt szüksége. Most csak annyi pénze van, amiből a konyakot még ki tudja fizetni.

Otthon a kifizetetlen számlák várták az üres hűtőszekrény társaságában. Már jó ideje nem volt mit beletenni, így a konnektorból ki is húzta a dugót.

Amióta többször is végignézte azt a videó filmet, amit kölcsön kapott egy barátjától, állandóan egy visszatérő gondolat foglalkoztatta. És itt a Bárban végkép elhatározta magát.

Egyszerre valami megmagyarázhatatlan nyugalom lett úrrá rajt.

A táncosnő krémtől és az izzadságtól csillogó teste kezdett élesen kirajzolódni a szeme előtt. Agya most fogta csak fel az izgató látványt.

Attila megvárta a szám végét. Intett a pincérnőnek, hogy fizetne. Felállt, hogy nadrágja zsebéből ki tudja venni gyűrött utolsó ezresét. Ujjai között megpróbálta kisimítani, de hamar letett róla. Zavartan adta át a pénzt. Megnézte az óráját. Éjjel kettőt mutatott.

Kora őszi idő volt. A kirakatok fényei ragyogtak a tiszta levegőben. Attila megszédült a friss levegőtől. De, most ez a szédülés jól esett neki. Nagyot lélegzett a friss őszi levegőből. Új embernek érezte magát. A konyak hatása is gyorsan elmúlt. Szeptember vége volt, de még javában tartott az Indián nyár. Szervezete kívánta a cigarettát. Keze reflexszerűen mozdult is a dobozért. Végül mégsem nyúlt hozzá. Lassan, ráérősen sétált hazafelé. Itt-ott megállt egy kirakat előtt. Irigykedve nézte a neki elérhetetlen holmikat.

Már lassan virradni kezdett, mikorra haza ért. Egyedül lakott egy kétszobás lakásban, amit a szüleitől örökölt. Valamikor boldog családi életet élt itt. Feleségétől rég elvált. A gyerekei is kirepültek már, a családi fészekből és saját otthont teremtettek. Rég nem látta őket.

Bár nem volt haragba a gyerekeivel, néha meg is látogatták, de hogy anyagi gondokkal küzd azt soha nem árulta el nekik. Büszkesége sem engedte, hogy bár mit is elfogadjon a gyermekeitől. Amit keresett, már amikor dolgozott, elég volt neki. Nem voltak nagy igényei. Szerényen, de jól élt. Dobolni tanított a munka mellett, néha egy kis haknizás is bejött. Csak a szerencséje elhagyta, lassan inni kezdett. Lepusztult dobos nem kellett senkinek. Megpróbált talpra állni. Leszokott az alkoholról is, de már késő volt.

Nem vacakolt a vetkőzéssel. Ruhástul vetette bele magát az ágyba. Fáradt volt, hamar elaludt.

Az ágya most sem volt bevetve. Talán már az idejét sem lehet tudni, hogy mikor vetette be utoljára. Az egyedül élő emberek igénytelensége tükröződött a lakáson. Ha, néha feljött egy barátja, egy nagy ágytakarót dobott az ágyra. És kész volt a rend. Igaz, hogy a konyhán kívül nem is engedett beljebb senkit. Az ágya mellet állt egy lámpa. Most is égve hagyta.

      Jócskán elmúlt délután három óra, mikor türelmetlen csengetésre ébredt. Kábán kibotorkált az ajtóhoz. Kinyitotta a kisablakot. Egy régi barátja volt.

- Szia Attilám! Gyere, bedobunk egy sört és megbeszéljük, hogy mikor tudod megadni a tartozásod?- üdvözölte a barátja.

- Szevasz Pista! Gyere be - válaszolta még mindig kótyagos fejjel, és kitárta az ajtót barátja előtt.             

Pista szokta kisegíteni, amikor már minden kötél szakadt, de most neki is kellett a pénz. Kocsmája volt és az áremelés előtt még be akart vásárolni egy nagyobb tételt.

- Tudod, ha nem kell a lé, nem szoktalak macerálni, de most nagy szükségem lenne rá. És még ma, ha kérhetnélek.

- Megpróbálom összekaparni, de csak holnap reggelre ígérhetek! Előbb sajnos nem megy. Tudod nekem is van egy kintlévőségem, és csak ma este tudom behajtani - de ezt már hazudta.

Az igazság az, hogy egy fillérje sem volt és nem tartozott neki senki. Pistának ötven ezer forinttal tartozott. Attila nyugalmat erőltetett magára. Kérte barátját, hogy most ne keljen vele menni, mert vár valakit. Megbeszélték, hogy másnap reggel a kocsma nyitása előtt ott lesz és kiegyenlíti a számlát.

Megfogadta magában, hogy most már véghez viszi, amit eltervezett. Már nincs más választása, nincs vissza út!

Bement a fürdőszobába és megnyitotta a kád csapját. Jó meleg vizet eresztet a kádba. Élvezte a melegvíz nyugtató hatását. Teljesen ellazult. Gondolatok cikáztak az agyában. A terv részletei, a legapróbb lehetőség is a hibázásra, a kudarc, nem hagyta nyugodni. Már majdnem kihűlt a víz, amikor erőt vett magán és kilépett a kádból.

Fürdőlepedőt tekert maga köré. Most nem borotválkozott. Három napos borosta volt az arcán. Ez most jól jött a tervhez. Kiment a szobába és leült a telefon mellé. Felvette és sokáig tartotta a kagylót. Hallgatta a vonalat jelző hangot. Szíve a torkában dobogott. Lassan erőt vett magán és tárcsázta számot.

Kicsengett egyszer, kétszer….

Most még visszaléphet, még meggondolhatja magát.

Már késő! Egy kellemes női hang kérdezte, hogy mit óhajt?

- Halló! Jó napot kívánok! – köszönt Attila – Szeretném megtudni, meddig vannak nyitva és a pénztár meddig fogad, mert még ma szeretnék befizetni.

- 17óráig van pénztár – volt a rövid válsz.

- Nagyon szépen köszönöm! Viszonthallásra – köszönt el és letette a kagylót.

Megnézte az óráját. Délután négy órát mutatott. Tehát van még egy egész órája!

Határozott mozdulatokkal öltözött. Kivett a szekrényből egy tucat pólót és pulóvert. Először két pólót vett magára és egy vastag jégeralsót, majd két vastag pulóvert. Nadrágnak kiválasztott egy vastag tréning alsót, és magára vette. Megnézte művét a tükörbe. Egyre vastagodott. Még nem volt megelégedve, és egy bélelt joging nadrágot is magára vett. Felvette a sísapkát, a nemrég szerzett dzsekijét.

Olasz országi nyaralása során a gyereknek vásárolt egy játék pisztolyt, ami modellje volt a valódi fegyvernek. Betette a belső zsebébe.

Kiment a konyhába és a kredenc fiókjából kivett egy zacskó őrölt borsot. Ezt is zsebre tette.

Még egyszer végig nézett magán. Meg volt elégedve. A tükörből egy nagydarab ember köszönt vissza rá.

Kilépett az ajtón, le az utcára. A lépcsőházban nem találkozott senkivel.

Határozott, gyors léptekkel ment az utcán. Nagyon ügyelt rá, hogy ne találkozzon ismerőssel.

A Takarék Szövetkezet közel volt a lakásához. Többször megfordult már kisebb befizetések miatt. Így elég jó helyismerettel rendelkezett.  

                                                                        2.

- Anyu! Kérek egy papírt és egy ceruzát! Rajzolni szeretnék – szólt anyjához a pénztárosnő hat éves kislánya.

Ilyenkor, zárás előtt le szokott jönni és megvárja édesanyját. Itt lakik a nagymamája a házban, ahol a Takarék Szövetkezet van.

Édesanyja nem örült a kérésnek, mert pénzt számolt, de teljesítette kislánya kívánságát.

 Kolléganője az adminisztrációval foglalkozott. A főnők, a már megszámolt és felcímkézett kötegeket rakta a trezorba. Több mint hat millió forint volt kézpénzben. Még nem zárta be a trezort, mert várta a zárás után a váltópénzt tartalmazó kazettát.

Még öt perc a zárásig!

1930-as években épült, omladozó vakolatú, háromszintes lakóház aljában volt a Takarék Szövetkezet. Közvetlen mellette egy öreg suszterműhely, melynek rég lehúzták a redőnyét. Rég meghalt az öreg suszter, és nincs aki folytassa az ipart. Az örökösök, már hirdetik a műhelyt eladásra.

Az utca szokatlanul üres volt. Még egy kóbor macskát sem látni.

Attila megállt egy pillanatra, szemben a bejárattal a túlsó oldalon, majd hírtelen átvágott az úttesten. Közvetlen a bejáratnál szemére húzta a sísapkát, és belépet az ajtón.

Bent az ügyfélfogadó üres volt. Az alkalmazottak el voltak foglalva a zárás előtti teendőikkel, észre sem vették a belépő Attilát, aki egyenesen a pénztárhoz ment.

- Kérem szépen a bevételt! – szólította fel határozott, de meglepően udvarias hangnemben a pénztárosnőt és elővette a revolvert. Úgy tett, hogy ne lehessen megfigyelni a pisztolyt, de tudjanak a létezéséről.

- Ebbe tegye legyen szíves! - mondta és átadott egy reklám szatyrot.

Attila érezte, hogy elönti a víz. Melege volt és mégis fázott. Agya lázasan zakatolt. Egy örökkévalóságnak tűnő perc alatt megkapta a pénzt, amit a pénztárosnő már leadáshoz éppen előkészített. Összesen háromszázezer forint volt.

Pénztárosnő első meglepetését furcsa félelem váltotta fel. Egy halk nyögés és egy nagy sóhaj volt mit ki tudott adni magából. Az egész olyan valószínűtlennek és mégis halálosan komolynak tűnt a számára, hogy amikor már átnyújtotta a pénzt, jutott el a tudatáig a nyers valóság: Kirabolják a pénztárt! 

Ekkor lépet ki a belső helységből a fiókvezető. Attila ráparancsolt, hogy vigye a hölgyeket és menyjenek a belső helységbe. A pénztárosnő kislánya felnézet, és gyenge síkoly hagyta el csöpp száját. Oda futott az édesanyjához.

Attila most vette csak észre a gyereket. Nagyon elszégyellte magát, de most nem mutatta.

Senki nem szólt egy szót sem, csendben követték a főnöküket a kis helységbe. Felkészültek rá, hogy a rabló utánuk megy, hiszen a trezor, ami még mindig nyitva, ott volt abban a kis helységben.

De nem ez történt!

Attila rájuk zárta az ajtót. Eltette a pisztolyt. Elővette a kis zacskót és kiszórt egy kis őrölt borsot, még a pultra is jutott belőle. Az utcán kiszórta a zacskó maradék tartalmát.

Sapkáját megigazítva, majdnem futva az első sarokig jutott, amikor megnézte az óráját. Pontosan öt percig tartott a rablás.

Sikerült észrevétlenül haza jutni. Szerencséje volt, nem találkozott senkivel.

Amikor a kapuhoz ért, hallotta a szirénák hangját. Talán túl könnyen ment az egész. Agya még most sem fogta fel teljes súlyát a cselekedetének. Mintha csak a sarki ABC-ből jött volna, hanyag mozdulattal dobta le a székre zsákmányát.

Gyors mozdulatokkal vetkőzni kezdett. Azonnal össze is hajtogatta és elrakta a szekrénybe a ruháját. Gondosan eligazította, ki simította a pulóvereket, pólókat. A felsőruhát, amit láttak rajta, a reklámszatyrot, amiben a pénz volt és a pénzkötegről a szalagot betömte a cserépkályhába. Egy kis öngyújtó benzinnel leöntötte és vigyázva a kicsapódható lángra, meggyújtotta. Folyamatosan piszkálva a tüzet, addig nem mozdult a kályhától, amíg az utolsó parázs is ki nem hunyt. Kitakarította a kályhát.  Nem rég vett egy zsák virágföldet. Bár, nem ez volt az eredeti szándéka, de most jól jött neki, a hamut a virágfölddel összekeverte és visszavitte a balkonra.

Nagy egybefüggő üvegverandája volt, közös a szomszéddal. Tele volt szebbnél szebb virágokkal. A pisztolyt az egyik nagyméretű cserepes virág közé dugta, mint ha csak egy gyerek csínytevésből tette volna oda.

Cipőt egy szatyorba tette, később akarja kivinni a kukába. Talán még jó lesz egy hajléktalannak.

Visszament a szobába, a pénzt számolatlanul három részre osztotta. Az egyik részét egy öreg íróasztal legalsó fiókjába tette. Másik részt egy borítékba tette és az ágyneműk alá dugta a szekrényben.  Harmadik részéből a pénznek, kiszámolt ötven ezer forintot és azt is egy borítékba rakta. A maradékot a pénztárcájába tette.

Bement a fürdőszobába és lezuhanyozott, majd megborotválkozott. Gondos volt és jólfésült.

Elővette a régen használt sötétszürke öltönyét, hozzávaló fehér inget és kék nyakkendőjét. Gondosan felöltözött. Ott állt a tükör előtt, hosszasan nézte magát. Elegáns volt és elégedett. Lassan megnyugodott. Még is meg tudja adni még ma a tartozását.  

- Ezt is megcsináltam! – szólt a tükörképéhez, és egy lezser mozdulattal intet, majd kilépett az ajtón.

                                                             

  A kis helységben dermedten várták, hogy mi fog történni. Pénztárosnő szorosan magához ölelte kislányát. Furcsa mód, a kislány nem félt. A nyugalom lassan átragadt az édesanyjára is.  Amikor meghallották, hogy csukódik a bejárati ajtó, először meglepődtek, majd mind egyszerre akartak kitörni a kis szobából. Az ajtó zárva volt. Ebben a pillanatban jutott eszébe csak a főnöknek a trezor pánik gombja. Hirtelen mozdulattal megnyomta. Éles visítást hallottak a teremből. Ezzel egy időben a rendőrség ügyeletesének asztalán már jelzett is egy kis lámpa. Pár perc múlva nyílt az ajtó és egy egyenruhás rendőr üdvözölte őket.

A kiérkező járőr, értesítette a parancsnokot, aki gyorsan intézkedett, riadóztatta a forrónyomos csoportot. Két rendőr biztosította a helyszint, amíg megérkeznek a kollégák.

                                                      3. fejezet

  Délután hatóra volt, mire elért a kis kocsmához. Attila a raktárban találta barátját.

- Szevasz Pistám, nem kell estig várni, meghoztam a saram. – mondta, és egy hanyag mozdulattal kirakta az íróasztalra a borítékot. 

Barátja nagyon meglepődőt. Lerakta a sörös rekeszt, amit éppen rakosgatott. Felvette a borítékot és kivette a pénzt. Megszámolta. Megvolt az ötven ezer forint, hiánytalanul.

- Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál. Ez most pont jól jön, még ma megrendelem a piát – válaszolt Imre. Kezet rázott Attilával.

- Iszol valamit? – kérdezte barátságos hangon Attilát – Én még rakosgatok egy kicsit, és utánad megyek a söntésbe.

   Kis kocsma két helységből állt. A belső kisebb helységben volt egy pókergép és egy rexasztal. Két fiatal játszott rajta. Hangosan buzdították egymást. A pókergép unalmas egyhangúsággal ismételte a belé programozott zenét. Attila odalépett a nyerőgéphez és bedobott három darab száz forintost. Várt egy kicsit, amíg pörögtek a lapok, majd lenyomott egy gombot, és újra, meg újra. A gép pörgött és pörgött. Végül elnyelte a belé dobott jutalmát. Attilának most nem volt szerencséje.

Kint a nagyobbik helységben egy, házilag készített bárpult volt. A lámpák fényében csillogtak a pult fölött kialakított pohártartóban a talpas poharak. Különböző méretűek, szépen sorba rakva.

Pult mögött, egy harmincas éveit taposó csinos festett vörös hajú lány éppen mosogatott. Attila odalépett a pulthoz és felkuporodott az egyik bárszékre. A pultos lány abba hagyta a poharak mosogatását, megtörülte a kezét és kérdőn nézett Attilára.

- Mit adhatok, régen láttalak! - kérdezte.

- Szia Zsuzsa! Egy Whiskeyt kérek jéggel – mondta Attila.

Régen ívott ilyen finom italt, de most úgy érezte megengedheti magának, főleg, hogy a

tulaj fizeti.

- Bourbon jó lesz? – kérdezte a pultos lány.

- Kiváló!

Egy pohárba tett egy pár kocka jeget és ráöntötte az italt. Egy kis pohár alátétre rakta és elé tolta Attilának.

- Egészségedre! – emelte fel a poharat Attila. Lassan forogtak a jégkockák a pohár falán meg- megakadva hűtötték az italt. Attila élvezte a látványt, nagyokat szippantott a whiskey illatából. Aprókat kortyolt, élvezte, ahogy marja torkát a hideg alkohol.

- Te nem kérsz valamit? Tényleg régen láttalak – kérdezte a pultos lányt.

Valamikor jártak együtt. Attila frissen elvált ember volt. Zsuzsát akkor hagyta el a barátja, így egy görbe este össze hozta őket. Hogy mi okozta az elválásukat még mai napig sem tudni. Tény, hogy már évek óta nem is látták egymást. Imrével, a tulajjal is inkább a bárban, vagy otthon találkozott.

- Meddig vagy ma? – kérdezte a lányt.

- Ma, csak nyolcig. Imre felesége vált – válaszolta Zsuzsa, és megigazította a kötényét.

- Ha nincs mára más programod, velem tartanál a bárba? – kérdezte bizakodó arckifejezéssel Attila. Még most is nagyon csinos volt Zsuzsa. Attilában előtörtek a múlt emlékei. Bízott benne, hogy a lánynak most nincs barátja, és elfogadja a meghívást. Most van pénze, nem fog leégni a lány előtt.

Imre abba hagyta a rakodást, és megrendelte a tartalék italokat. Felment a söntésbe. Attila nem is vette észre az érkező barátját. Imre mellé telepedett egy székre és ő is kért egy italt. Nem szerette a Whiskeyt, inkább Unicumot ivott. De, azt is csak stampedlivel. Most is azt kapott.

- Na mesélj, hogy jutottál ilyen gyorsan pénzhez? – kérdezte a barátja Attilát.

- Mondtam, hogy be kell hajtanom egy kis lét. Hát, most jött magától. Én is meglepődtem, de hát ez van, örüljünk, hogy így alakult – hazudta egy szuszra Attila.

- Hogyan tovább? Mi a mai program? – kérdezte Pista.

- Meghívtam Zsuzsát egy kis esti buliba, a bárba. Vacsora, pia, tánc. Tudod, ahogy szokás.

- Kár, hogy nem tudok veletek tartani, de ma este a nejem lesz a pultban és nekem ilyenkor itt a helyem – mondta szomorúan Pista.

A bár, a kisváros egyik épületének a légó pincéjéből volt kialakítva. Hosszú lépcsősor vezetett le a mélybe, ahol ízlésesen, a kornak megfelelve berendezett helységek voltak, automata tekepályával, étteremmel, és mindennel, ami nem hiányozhat ahhoz, hogy a polgár jól érezhesse magát. A jól szervezett biztonsági szolgálatnak hála, nem volt balhé soha.

Attila este kilenckor, a bár bejáratánál várta Zsuzsát. Most is az öltöny volt rajta, csak inget váltott. Zsuzsa pontos volt. Taxival érkezett, amit Attila fizetett ki. Most megtehette, hogy gavallér legyen. A lány korát meghazudtolva, gyönyörű volt. Attila nem tudott betelni a látványtól. Büszkén feszítet a lány mellett. Előre ment és kért két belépőt. Ma este még műsor is lesz!

Bárban lágy félhomály, az asztalokon kis gyertyák égtek. A bokszok még üresen tátongtak.

A pincérek az ámulattól bénultan álltak és csak Attila hangjára mozdultak meg. Kiválasztott egy a pódiumhoz közeli asztalt. A két pincérfiú sürgött-forgott. Egyszerre akarták a széket tolni a lány alá. Attilának jól esett ez a kis közjáték. Büszke volt magára.

A bárban rajtuk kívül csak egy kis társaság volt. Látszott rajtuk, hogy már alapoztak valahol. Hangosan nevetgéltek, de nem foglalkoztak másokkal.

Megkapták az étlapokat. Kiválasztották a vacsorát és az italt.

Hosszasan nézte a lányt. Megfogta a kezét. Most boldognak érezte magát. Elszállt a félelme. Magabiztos lett. Ma, csak a lány és ő van. Más nem érdekelte. Megszólalt a zene. Halk, lágy melódiák még jobban fokozták ezt az érzést.

A reflektor egy pontra világított. A pódiumon egy krómozott cső verte vissza a fényt. Egy átlátszó ruhát viselő fiatal táncosnő kezdte a műsorát.

 Kihozták az italokat, és az evőeszközöket. A pincér egy kis bort töltött Attila poharába, és várt a véleményt. Attila kortyolt egy kis bort és elégedetten bólintott. A pincér mind a két poharat félig töltötte, és távozott.

Attila felemelte a poharát és megkérdezte a lányt.

- Jól érzed magad?

- Köszönöm nagyon jól érzem magam, és remélem ilyen lesz a folytatás is! – mondta a lány és koccintásra emelte a poharát.

Attila is ebben reménykedett. A folytatásban. Szerette volna, ha Zsuzsa megint az övé lesz. Újra együtt járhatnak, kéz a kézben, mint régen.

Meghozták a vacsorát. Egy „Vadász tálat” rendeltek két személyre. Vegyes vad és sertés hús volt rajta mindenféle körettel.

Vacsora közben élvezték a kiváló ízeket és a jó bort. Szótlanul ettek, csak a szemük árulta el, hogy nem közömbösek egymásnak. Sokat mondó pillantások és elégedett biccentésekkel tudatták egymással, hogy milyen jól érzik magukat.

Vacsora után kéz a kézben nézték végig a műsort. Kritizálták a táncos lányok tánctudását, alakját. Nagy volt az egyet értés.  Éjfél körül táncoltak egy kicsit, majd Zsuzsa kihívta egy teke meccsre Attilát.

Nagyokat nevettek egy-egy nullás találaton, és ujjongtak, mikor minden bábú fekve maradt.

Éjjel kettőkor hívtak egy taxit. Attila egy szép summát hagyott a bárban, bőségesen megjutalmazva még a WC-és nénit is.

A kocsiban a hátsó ülésen foglaltak helyet. Attila szorosan magához húzta a lányt. Boldog volt. Élvezte a kocsi lágy ringását. Lassan mentek, még is hamar haza értek. A taxi megállt a kapu előtt.

- Fel jössz hozzám? – kérdezte Attila a lányt. Zsuzsa nem szólt, csak kedvesen bólintott.

Kifizette a viteldíjat, megtoldva egy kis borravalóval.

Zsuzsa felment Attila lakásába. Az éjszaka hátra lévő részében, újra átélték a régi izzadságszagú kéjes élményeket. A hajnal átkarolva egymást, mély álomba merülve talált rájuk. Arcukon nyugalom és boldogság ragyogott!

                                                                4. rész

A kávé lassan kihűl az asztalon. A százados nem rég jött vissza egy bűncselekmény helyszínéről. Fáradtan telepedett le az íróasztala mellé, Lassan kortyolgatta a kávéját, amikor megszólalt a telefon. Az ügyeletes tiszt jelentette, hogy rablás történt a Takarék Szövetkezet sérelmére. Jelentette, hogy a helyszínt biztosította.

Kalmár századost nem rég nevezték ki a helyszínelők vezetőjévé. Fiatal, még is sokat tapasztalt rendőr volt.

- Azonnal riadóztassa a forrónyomosokat! Kutyát is kérek a helyszínre! – adta ki az utasítást a csoportjának.

Lent a kapitányság udvarán már várta a helyszínelő kocsi. Új a gépjármű, ez lesz a második bevetése. Fel van szerelve mindennel, ami jelen helyzetben csak kellhet. Kollégái a csoportban szintén kiváló szakemberek. Ismerik a nyomrögzítés minden csínját-bínját. Már sok sikeres nyomozás áll mögöttük. Igazán összeszokott csoport.

- Szabó főtörzsőrmester jelentkezem! Jelentem a helyszint biztosítottuk. A tanuk, a dolgozók bent vannak a helyükön, várják a százados urat – jelentkezett a járőr parancsnoka.

- Köszönöm főtörzs! – mondta a nyomozó és elindult a Takarék Szövetkezet ajtaja felé, ahol az ujjlenyomatokat keresték. A kolléga már dolgozott.

Bent a pénztárosnő ölében egy kislány ücsörgött. Mikor meglátta a századost, felugrott és odaszaladt hozzá.

- Nem nyúltam semmihez! – dicsekedett a századosnak.  A nyomozó megsimogatta a gyerek fejét, és visszaküldte az édesanyához.

Elsőként a pénztárosnőt hallgatta meg.

- Mondjon el mindent, amit látott, tapasztalt valami jellemzőt, ami fontos, ami eltérő a megszokottól – kezdte a kihallgatást.

Az asszony nyugalmat erőltetett magára, átölelte a kislányát úgy kezdte a monológját.

- Nagyon megijedtem. De valami fura érzésem volt, mint ha már láttam volna valahol. Nem tudom. Lényeg, hogy egy nagydarab ember volt, úgy 180centiméter magas és legalább száz kilós, vagy még több! Fekete sísapkát és fekete dzsekit, kék dzsogging alsót viselt.  A cipőjére nem emlékszem. Egy reklámszatyrot adott, amibe raknom kellett a pénzt. Pontosan háromszáz ezer forint volt különböző címletekben. Rolnizva is volt apró, tízezer forintértékben – mondta a pénztárosnő szinte egy szuszra.

- A százados megvárta, amíg befejezi és megkérdezte:

- Hogyan jellemezné az illetőt?

- Ami feltűnt nekem, az, hogy nagyon udvarias volt, semmi jele az erőszaknak.

- A fegyvert meg tudta figyelni? – kérdezte a nyomozó.

- Csak annyit láttam, hogy fekete és nagy volt. Féltem tőle.

- Köszönöm, menjenek haza a kislányával, majd hívom, ha kérdésem lenne önhöz – köszönt el a nyomozó a pénztárosnőtől.

Fiatal gyakorlóruhás rendőr mérgesen jött be az előtérbe és jelentkezett Kalmár századosnál.

- Nyugalom őrmester, jelentse mi a probléma – nyugtatta a még mindig tajtékzó rendőrt.

- Ez az elvetemült rabló fűszerrel hintette be az egész utcát és a helységet! Szegény kutya egy darabig munkaképtelen – jelentette az őrmester.

- Hát ez nagy baj! Kérjenek másik kutyát! Talán van valahol értékelhető szagminta – csattant fel a százados.

Így már másként kell folytatni a nyomozást. Tehát előre kiterveltnek kell kezelni az ügyet. Ez súlyos. Lehet, hogy nem ez volt az első esete, nagyon profin előkészítette a rablást! Az ajtón sok az ujjnyom, kérdés hogy kik a tulajdonosok. A pénztár pultján is sok volt az ujjnyom. Lesz mit vizsgálni. A nyomozók egyre több adatot, ujjnyomot rögzítettek. Sajnos cipőnyomból is sok volt, azonban egy pár nagyon világosan kirajzolódott. Egy sportcipő lenyomata. Talán ez tovább viszi a nyomozást. De, előbb meg kell találni a cipőt.

A fiókvezető sem tudott újat mondani. A kolléganő is csak ismételni tudta a főnökét. „Nagydarab, udvarias, de határozott ember volt a rabló” Azt végkép nem értették, hogy a trezort miért hagyta érintetlenül, benne a több mint hat millió forinttal. És ezt még a sokat tapasztalt Kalmár százados sem értette! Profin előkészít valaki egy rablást, és ott hagy hat milliót? Érthetetlen. Na, de majd csak kiderül minden!