ELJÖTT  A  TÉL,  HIDEG  A  HÓ

Eljött a tél, hideg a hó,

Bandukolt a Télapó,

Betekintget minden házba,

Amerre megy, futnak fázva

Előle az emberek,

S aki álomban szendereg,

Felriad, mint akinek háza

Ég, pedig csak a hideg rázza,

Menekül a kályha mellé

S ha a hideg még követné,

Az lenne a halála;

Megölné a meleg kályha!

A TÉL…

Korán fekszünk, későn kelünk,

Unalmas már ez a tél,

Tél apó az ablak alatt

Hideg széllel táncra kél…

Büszke is most őkigyelme,

Lépten-nyomon csikorog,

A hóember a nyomában meg

Egykedvűen vigyorog!

Hej! – Télapó, vén imposztor! –

Mire ez a büszkeség?! –

Leszel Te még szerényebb is,

Ha kiderül még az ég.

Amint mondám, úgy is történt.

A jó meleg nap kisütött

És a kevély, vén Télapó

Megfulladt a sár között.

Cserjési Sándor verse, Zsámbok 1938